November 10

Merthogy holnapra világvége várható, gondoltam a mai  napról még részletesen beszámolók.  Ki tudja valami szerencsés véletlen folyamán megmarad a blog, ott fog keringeni bináris formában az univerzumban míg valami értelmes lények rábukkannak és akkor nekem is esélyem van híresnek lenni, mint a bizonyos fagyott hulla valamelyik gleccserből. Az ám biza! Majd híres űrlények történészei fogják vizsgálni a számukra érthetetlen össze vissza hányt betűket majd nagy nehezen valami összefüggést találnak. Szerintem az ékezetek fognak nagy gondot jelenteni, de valahogy majd csak kibogozzák.

Ezen bevezető után elmondhatom, hogy ma reggel (úgy 12 óra fele) elmentünk egyet sétálni, miután megittunk egy csupor finom (én főztem!) kávét. Ezután hagyma, sonka és tojásból finom rántottát készítettünk, majd délig (olyan 6 óra) munka névre keresztelt tevékenységgel töltöttük az időt.  Ezután felkerekedtünk és ismét tekeregtünk egyet. A mai nap eredménye 2 részből sacc per kb 7 kilométer. Ebédre ismét krumpli levest ebédeltünk, majd megettem 2 szeletke sült tököt sonkával, Zack meg egy szelet párizsis-sonkás kenyeret. Majd az univerzum rejtelmeibe kukkantottunk bele és maradtunk ismét szétálló fülekkel, mert olyan számadatokkal bombáznak, hogy képtelenség ésszel felfogni őket.

Most néztem meg az Endomondo nevű oldalon az összevetett statisztikát (egy kis telefonos android program követi a lépéseinket és tevékenységeinket, innen az adatok) november hónapra és 88.32 kilométerünk van máris! Igaz ebből 30 körül biciklivel, de végül is lényeg a mozgás Open-mouthed smile Hónap végéig simán meglesz a 200km ha így haladunk.  Sőt ha azt veszem, hogy csak a napi 7 kilométert tegyük meg, és még van több mint 20 nap, akkor is 220 fele fog járni a kilométerek száma. Holnap azonban ha jó az idő, a másik irányba megyünk Open-mouthed smile